EGYSZER ÉLÜNK, avagy a Szakértők zenekar (népszámosak, helyi vállalkozás avagy ki vagyok én?) aka Artisans (HU) és a The Tiptons Sax Quartet (US) hangversenye a TRIP Hajón.
A New Yorkot megjárt Szakértők összefogva az amerikai The Tiptons Sax Quartettel koncertet adott a New York – Budapest – Kaposvár – Tel-Aviv tengelyen. A Szakértők előadásában elhangzottak legendás – Mohácsi János által rendezett – színházi előadások (Csak egy szög, Sárga liliom, Egyszer élünk) szövevényes ritmusai, dallamai és a 2018 nyarán készített Mario I Blejer: Or Hadash című, Tel-Avivban bemutatott lemezük anyaga is. Őket követően az öttagú női The Tiptons Sax Quartett muzsikált, melynek egyik szólistájával, Jessica Lurie-val a Szakértők a New York-i Nublu Clubban játszottak együtt. A The Tiptons mikro big band hangzásvilága a gospeltől a bluegrasson át egészen a Balkánig terjed, nem elfeledkezve a jazz örökérvényűségéről. Csatlakoztak hozzájuk a salzburgi Saxofour együttes fúvósai is.
A hangverseny végére pedig a megannyi szaxofonos, ütős, vonós, billentyűs, hupákoló muzsikusból egy valódi big band is alakult.
Mert végül is: Egyszer élünk, és a tenger azontúl tűnik a semmiségbe.
THE TIPTONS
A harmincéves The Tiptons nemzetközileg elismert női szaxofonkvartett egy férfidobossal. Nevüket Billy Tipton tiszteletére választották, aki a 70-es évek végéig Amerika-szerte híres szaxonfonos volt, és csak halálakor derült ki, hogy valójában nő. A The Tiptons zenei világa a mikro big bandtől a gospelig, a bluegrasstól a balkáni zenéig mindent magába olvaszt. 13 lemezük jelent meg, számos nemzetközi projektben vettek részt, improvizációs és zeneszerzési workshopokat vezettek. Európai turnéjuk során érkeznek Budapestre.
TAGOK
Amy Denio – alt szaxofon, ének
Jessica Lurie – alt szaxofon, tenor szaxofon, fuvola, ének
Sue Orfield – tenor szaxofon, ének
Tina Richerson – bariton szaxofon, ének
Robert Kainar – dobok
SZAKÉRTŐK (Artisans)
A Szakértők (Artisans) zenekar Kaposváron alakult 2003-ban a Mohácsi János rendezte Csak egy szög című előadás kísérő zenekaraként. Ezt követően több előadásban, más színházakban is közreműködtek muzsikusként és színészként (Sárga liliom, Számodra hely, Egyszer élünk, Egy piaci nap), majd önálló koncerteket kezdtek adni a Kovács Márton vezetésével létrehozott színházi muzsikákból, bevonva a velük együtt dolgozó színészeket, társulatokat.
2014-ben Konrád György: Kutató kézben hamu és csontdarabkák című írásából készítettek Alföldi Róberttel közösen felolvasó színházi koncertet, melyet 2018-ban a New York-i La Mama Theaterben is bemutattak. Szintén 2018-ban, az argentin-zsidó származású Mario I. Blejer bibliai szövegekre írt dallamait földolgozva készítettek felvételeket.
TAGOK
Bánfalvi Eszter – ének
Radnay Csilla – ének
Ágoston Béla – szaxofonok, klarinétok
Bodor Tibor „Teskó” – harmonika, hárfa
Csíkvár Gábor – bőgő
Gyulai Csaba – ütők, gadulka
Kápolnás Attila – klarinétok, szaxofonok
Kovács Márton – hegedű, ének
Móser Ádám – harmonika
Némedi Árpád – cimbalom, ének
Rozs Tamás – cselló, ének
Sebesi Tamás – dobok, ütők, ének
Zságer-Varga Ákos (ZsVĀ) – billentyűk
Wagner-Puskás Péter – billentyűk
A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyod, hogy cookie-kat használjunk. Adatkezelési Tájékoztató
A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.