Rozalinda Uhl

Rozalinda Uhl

Az én családomban a kaja ami mindent összekött, a kaja amiről mindenki beszél, a kaja amit mindig együtt csinálunk, mindenki szeret enni főzni bevásárolni. Szerintem ez a nagy családból jön.

Anyukám itt volt 8-9 évig mielőtt én kijöttem, két testvérem követte őt, úgy gondolták, hogy itt több lehetőség van, és megpróbálták, hogy itt legyenek, elég sokáig nem látogattam meg anyut. A mi családi helyzetünk úgy alakult, hogy nem is éltünk együtt, furcsa is volt nekem ide kijönni. Én először csak igazából akartam vele úgy találkozni.

Úgy történt az egész modellkedés, hogy anyukám nagyon sok olyan emberrel dolgozott, akik a fashionbe dolgoztak, makeup artist, hair stylist, vagy photographer, minden ami ehhez kapcsolódik, mert neki egy takarító cége volt itt New Yorkban, és olyan sokan mondták neki hogy, hogy ha ennyi sok lányod van, miért nem mondod nekik, hogy az egyik próbálja meg a modellséget. És hát anyu ezt párszor említette nekem telefonon, hogy ha szeretnék és egyszer kijövök, akkor megpróbálhatok, de ez hozzám sose állt közel. Nem voltam sose az a lányos gyerek, aki mindig anyja ruháit próbálja, inkább apám ruháit próbáltam.

Elég hamar a nagy család valahogy szétszóródott, és gyerekként sajnos sokat egyedül éltem, tehát nem volt sok support a családban, nem volt annyi motiváció a szülők által, hogy orientáljanak. Még álltalános iskolában voltam amikor az egyik bátyám, az utolsó, aki még ott élt velem együtt, még azt mondanám, hogy szólóba, de persze időként apám ránk nézett, meg hozott be kaját, ő egy ilyen farm szerű helyen lakott, de sajnos nem volt így hogy együtt laktunk, vagy azt éreztem volna hogy hu de nagy családban lakunk. Ideje korán meg kellett tanulni mindent. Azt mondanám, hogy ez nem a legjobb időszak az életemben, nem a legboldogabb, sok magányos óra, vagy nehézség, de azt tudom mondani, hogy soha nem keveredtem bele olyan dologba, amit utólag bánnék, vagy szégyelnék. Egy olyan ember, vagy gyerek voltam aki hallgatott a nagyokra, felnőttekre, probáltam mások hibáiból anulni, amit az én családomban elég jól lehetne, mindenki idősebb nálam, nagyobb, tehát volt lehetőségem látni mi az amit ők rosszul csinálnak, és hogy lehetne másképp.

Abban az időszakban amikor például együtt laktam az egyik testvéremmel, rengeteget járt bulizni, meg belekeveredett olyan dolgokba, amit azonnal lát még egy kigyerek is, hogy nem jó körökben mozog. De ettől függetlenül még mindig összetartunk, beszélünk csak, hát nem tudom az élet valamilyen szinten, amiatt mert nagy családból vagyok, és a szüleim nem tervezták meg ezt az egészet, tehát nálunk nem azért született meg hat gyerek, mert, semmi vallási oka nem volt, nem azért, mert ezt ők így tervezték, szerintem csak lett, amikor erről beszélünk mindig viccelődünk, hogy nem volt TV a badroomban.

Anyukám már itt takarított egy ideje, és ő az , aki egyszer bemutatott egy takarításon egy fotográfusnak, aki készített rólam pár képet, és akkor lett lehetőségem feltölteni fényképeket egy oldalra amit úgyszíntén egy takarító ügyfél mondott, hogy itt kell megpróbálni, ez volt a modelmahham.com ami utólag elég vicces hogy ott kezdtem, de valahol kellett. Ez egy modelling oldal, de manapság már nagyon sok mindenkinek van ott acountja, és nagyon sokmindenki olyannak is akik nem annyira professionálisak, nem annyira fashion oriented, sokan ilyen hobbyfotósok, tehát még egy laikus aki ránéz a fényképekre is látná hogy, nem valami profi képek. Az első egy-két éveben ingyen dolgoztam. Feltöltöttem erre az oldalra a fényképeimet, és azt kell, hogy mondjam hogy elég szerencsés voltam így utólag visszanézve, elég hamar jó emberekkel összehozott az élet, meg hát ez a website, és azt mondananám hogy egy másfél év alatt összeszedtem egy elég erős portfóliót, amivel tudtam már munkákra jelentkezni. De az elején nagyon sokszor elbizonytalanodtam, nagyon sokszor arra gondoltam, hogy nem nem is biztos hogy valaha is el fogok jutni valahova.

Már az első fotozásokon éreztem, hogy nem esik nehezemre pózokat előhozni, nem esik nehezemre játszani, természetesen jött, nem esett nehezemre az egész. Sajnos az első fotózásom top nélküli volt, azon egy kicsi meglepődtem, meg akkor még szerintem nem voltam felkészülve arra, de szerencsére a fényképek nem láttak napvilágot.

Azóta már belementem implide nude fotókba. Én nem bánom, örülök annak hogy a testalkatomat így tudom kimutatni, tehát ha mindig ruhát viselek akkor mindig az lenne a fő téma. Álltalában nem olyan képeket csinálok ami front of viewt mutat, ez álltal inkább artisztikus oldalra megy el. Az én családomban mindenki nudista, így nem állt tőlem messze, nem vagyok egy szégyenlős típus. Nekem nem okoz problémát ha egy fotóssal vagyok és le kell venni minden ruhát, nem bánom ha mások látnak.

Én rengeteg mindenkinek segítek, én azt hiszem és remélem, hogy az összes barátaim is így érzi akikkel jóba vagyok, hogy én nagyon sokat segítek, akkor is ha nekem abból nem származik semmi, még akkor is ha hallok egy munkát és tudok valakit aki arra alkalmas akkor tovább passzolom, próbálom őket összehozni, bemutatni egymásnak.

Annyira sok magyarral itt nem találkoztam, azt mondanám kettőt így megismertem modellkedés során, tehát nem ismertem őket előtte, és ott voltunk a fotózáson, és el kezdtünk beszélgetni. Nem jellemző. Valahogy azt gondolom a magyarok előbb inkább fizikai munkát keresnek, mint elmennének valami ilyenbe. Szerintem az oka ,hogy nincs annyi kitartás bennük. Mindig hamarabb a pénz éhség, nem szépen kifejezve.

Az, hogy egy magyar ember ide kijut az egy achievement, az investalas, meg sokszor a félre tett pénz már arra elég jól el van költve, nincs egy-két évük arra, hogy egy portfoliot összetegyenek. Az én esetemben a család valamilyen szinten itt volt. Az anyukám rengeteg tapasztelatát megosztotta velem Oh my good! Ha ők nincsenek itt akkor én is biztos a tanuló pénzt fizettem volna sokkal jobban, mint ahogy.

Amikor kiköltöztem közel laktam anyukámhoz, és mentem vele dolgozni minden nap.

Anyukám meg minden fotózásomre eljött, mindegyikre, elkisért. Akkor még nem beszéltem jól angolul meg nagyon sok része volt a modelkedésnek amit nem tudtam hogy mi.

Én nagyon szeretek takarítani, nem tudom hogy ez családi vagy magyar szokás. Nekem az a terápia én azt sose hagytam abba. Nem is a pénz miatt csináltam. A modelkkedésban sajnos sokan nem emberségesen bánik. Sok negatív része van, nem akarok másoknak panaszkodni, hanem amikor elmegyek takarítani, amikor minden zsírt letakarítok, olyan mintha letakarítanám a lelkemet.

Könnyen olvasok embereket ez által, hogy nagy családból való vagyok, és sok mindent megtapasztaltam az én családomban, mindenkinek nagyon különböző természete van, de mindenki nagyon erős személyiség, túl akarnak lenni a másikon, kontroling, azt akarják amit ők akarnak.

Megpróbálok mindig minden tőlem telhetőt megtenni, sokszor, ha nem sikerül magam alatt tudok lenni és hibáztatni magamat, és gondolkozom mit kellett volna másképp csináljak, hogyan gondoltam rosszul, és hogy tudom máskor megelőzni. Azt gondolom nagyon sokat gondolkodok. I’m a typical overthinker.

Ahoz, hogy mentálisan jól érezzem magamat, mindig bele kell vonnom magam egy fizikális aktivitásba.

A harmadik rész, amit én csinálok az a cat trapping, amikor feral macskákat elkapsz az utcán trappel, és elvisszük őket oda, ahol megcsinálják a műtétjüket, bevacionálják, féregtelenítik, ez a valentir része az életemnek amivel az összes időm kitelítődik, a hobbym.