Festival szervezők

FESZTIVÁLSZERVEZŐK


 

BOROS ANNA

Budapesten születtem. 2012-ben végeztem színművészként. A Pécsi Nemzeti Színházban gyakorlatoztam, majd 5 évig a k2 Színház tagja voltam, jelenleg szabadúszó vagyok. 2010 óta szervezek önkéntesen színházi és zenei produkciókat, tanulmányutakat az USA-ba. A Hungary L!ve Művészeti Alapítvány kuratóriumi elnöke, valamint megálmodója vagyok a Hungary L!ve Fesztiválnak és Hungary L!ve Studionak. 

KOVÁCS BRIGITTA

Brigitta producerként és kulturális menedzserként dolgozik, fő fókusza a nemzetközi koprodukciók és együttműködések kialakítása. Művészmenedszerként egyéni alkotókat és kollektívákat támogat karrierük, startégiájuk építésében, partnerségek, pénzügyi források, fellépési lehetőségek előteremtésében. Szabadúszóként dolgozik, de hivatalos partnerségben áll a Műhely Alapítvánnyal 2023 óta, egymást segítve a fejlesztésben, stratégiában és projektmegvalósításban. Brigitta elsősorban a nemzetközi fejlesztésért felelős Talló Gergely igazgatóval együttműködve, emellett a Life Long Burning Creative Europe projekt projektmenedzsereként dolgozik az Alapítványnál. Az Alapítvány ernyője alatt valósítja meg az általa kezdeményezett és vezetett menedzsment inkubációs programot, Next Stage néven. Művészmenedzserként 2018 óta működik együtt egyéni művészekkel és művészeti kollektívákkal, jelenleg Simkó Beatrix (https://simkobeatrix.hu/), Létra Kulturális Egyesület (www.ladderartcompany.com) és Vass Imre (https://www.imrevass.com/) munkáját segíti. 2021-ben CEC ArtsLink ösztöndíjas lett, és 2022-ben New Yorkban, a Movement Research szervezetnél vett részt rezidencián. Azóta több csereprogramot kezdeményez és valósít meg az Egyesült Államok és Magyarország között. A Hungary L!ve Festival producere és társkurátora, amely interdiszciplináris fesztiválként magyar kortárs művészeteket és művészeket mutat be New Yorkban. A szerteágazó tevékenységeket azon küldetése köti össze, hogy javítsa a művészek és kulturális szakemberek bizonytalan munkakörülményeit az előadóművészet területén, és olyan kölcsönösen előnyös partnerségeket kezdeményezzen, amelyek segíthetik a fenntarthatóbb karrierutakat és stratégiákat.

 

 

STERN LILI

Stern Lili fiatal művészetmenedzser, 2016 óta a magyar kortárstánc terület aktív tagja. Stern 2021-ben végzett a Színház -és Filmművészeti Egyetem Drámainstruktor BA szakán, majd ösztöndíjjal felvételt nyert és kiköltözött New York államba Művészetmenedzser mesterképzésre. 2023-ban elvégezve a mesterképzést Észak-Kaliforniába költözött, ahol művészetmenedzserként dolgozott két évig Napa Valley legnevesebb klasszikus zenei fesztiváljánál, a Music in the Vineyardsnál. Stern 2024 óta a budapesti Műhely Alapítvány kommunikációs menedzsere, ezenkívül az európai Next Stage Project menedzseri inkubátor program egyik tanuló projekt menedzsere. Olyan művészekkel, társulatokkal, fesztiválokkal dolgozik együtt mint Simkó Beatrix, a Létra Társulat, Hungary Live Fesztivál stb. Stern 2025-től a Bethlen Téri Színház stratégiai megújulásában fog segíteni. Menedzseri munkájában a fenntartható, kreatív stratégiaépítés, brandépítés, fesztiválszervezés és az érdekképviseleti kiállások és szerveződések érdeklik a legjobban.

 

MUCSI EMESE

Mucsi Emese kurátor, művészeti író. 2018 januárjától a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ kurátora. Projektjeiben képzőművészeket és fotósokat hoz össze fotóriporterekkel, írókkal, előadóművészekkel, rendezőkkel és más gondolkodókkal, hogy együtt új megközelítésekkel kísérletezzenek a fotográfia területén. Édesapja dj, Emese diszkóban “nőtt föl”, ezért jó érzéke van ahhoz, hogyan vegyítse a magas művészetet a kortárs populáris kultúrával. Érdekesen és közérthetően ír mindenféle témáról a fotóművészettől kezdve a divattörténeten át egészen a macskákig. Kurátorként és szerzőként célja az infotainment. 2014 márciusától 2018 januárjáig az Artmagazin Online főszerkesztője volt. Emesejelenleg is számos magyar és nemzetközi művészeti szaklap munkatársa, többek között a British Journal of Photography, a Trigger magazin, a Glamour Hungary és az Artmagazin szerzője. 2023-ban megalapította a DOXA stúdiót, galériát és művészeti oktatási központot, amelynek azóta vezetője. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (2023–) és a Szegedi Tudományegyetem (2024–) vendégelőadója. 2025-től a Hungary L!ve fesztivál kurátora/művészeti vezetője a vizuális művészetek terén.

LOVRITY ESZTER

Lovrity Eszter művészeti és design háttérrel rendelkezik, jelenleg projektmenedzserként dolgozik a független színházi szcénában. Négy évet élt és dolgozott Franciaországban, ennek köszönhetően vett részt a Ladder Art Company 2024-es Avignon Off Fesztiválon való szereplésében. A Next Stage Project keretében elsősorban Simkó Beatrix művész projektjeit menedzseli, valamint a 2025-ben megrendezésre kerülő 3. Hungary Live Fesztivál koordinációját végzi – emellett más Next Stage-kezdeményezésekben is aktívan részt vesz.

BONCZ ÁDÁM

Boncz Ádám színész, a New York-i Lee Strasberg Theatre and Film Institute-ban végzett. Több mint tíz éven át szerepelt a New York-i színházi élet meghatározó helyszínein, többek között a La MaMa ETC-ben, a Lincoln Centerben és a Carnegie Hallban. Színpadi munkája mellett számos nemzetközi film- és televíziós produkcióban is feltűnt, például a Shadow and Bone, a Rematch, az FBI: International, az Infinity Pool és a Lee című alkotásokban. Emellett művészeti menedzsmentből diplomázott a State University of New York-on. www.adamboncz.com
Fotó: Győri Alíz

OLÁH ZSUZSA

Oláh Zsuzsa vagyok. Azt hiszem innovációs menedzsernek születtem. Érdekel a tudomány, a művészet  és mindenek előtt az emberek. A foglalkozásom lehetővé teszi hogy mindig új dolgokkal és tehetséges emberekkel dolgozzam.

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyod, hogy cookie-kat használjunk. Adatkezelési Tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás